2023.06.09.

Vállalkozói negyed

Merj Vállalkozni!

A homok univerzális alapanyag

homok

homok

Ingatlanvásárlás, építkezés vagy egy kertes ház felújítása során számtalan eszközre és anyagra nagy szükség mutatkozik, amelyeket mindenképpen be kell szerezni előbb vagy utóbb. A homok az egyik ilyen a fajták közül, mivel rendkívül sokrétű a felhasználhatósága. Története már jó néhány évszázaddal ezelőtt kezdődött, hiszen régóta ismeri és alkalmazza az emberiség sikerrel. Többféle módon történhet a kategorizálása, de mégis a szemcseméret a legelfogadottabb módszer. Ebben az esetben sem mindegy a minőség, ezért okosan kell megválogatni a beszerzési lelőhelyet. A homok tulajdonképpen nem más, mint a kőzetek és ásványi anyagok keveréke, valamint az ebből keletkezett törmelék. 0,03 és 2 mm közötti az átlagos méretarány. Meg lehet különböztetni bányahomokot és a hagyományos változatot. Az elsőként említett nem használható vakolat készítéséhez, mivel túl sok agyagot tartalmaz. Utak, játszóterek alapozásához viszont kitűnő, valamint egyéb burkolatok kivitelezéshez. Ezen felül, természetesen több nagy csoportot érdemes még ismerni. A kvarc, ami egészen tiszta kvarcszemekből tevődik össze, esetleg mész is lehet benne. A dolomit, glaukonit anyag keveréke. A magnetit egy különlegesebb fajta, mivel titántartalommal rendelkezik. Létezik arkóza nevű homok is, ami földpáttal együtt vásárolható. Összességben mindegyiket a kiváló tapadás és vízmegkötő képesség jellemzi. Falazáshoz, vakoláshoz, udvarok feltöltéséhez a szürkehomok való leginkább. A különféle homok típusok hozzájárulnak a multifunkcionális jelleghez és a nagyszerű végeredményhez, már csak ezért is érdemes a ház körül tartani belőle mindig.