2024.10.19.

Vállalkozói negyed

Merj Vállalkozni!

Esernyőre csukható babakocsi – kényelmesen a sétákon!

Ahogy kisbaba növekszik, ideje, hogy a babakocsis séták közben is lehetősége legyen felfedezni a külvilágot. Amikor már a baba egyedül fel tud ülni, a legtöbb szülő elgondolkodik, hogy az addig használt nagyobb babakocsit lecseréli egy könnyű modellre. Az esernyőre csukható babakocsi pontosan alkalmas a nagyobb modell lecserélésére. Az esernyőre csukható babakocsi tulajdonsága megegyezik a könnyű babakocsi tulajdonságaival, mivel a súlya általában 5-7 kg, valamint az összezárt mérete is jóval kisebb. Ezek a típusú babakocsik nagyszerű megoldást jelentenek utazáskor vagy városi séták, bevásárlás alkalmával. A kis méretű kerekek és keskeny felépítés miatt nagyban megkönnyítik a szűk helyeken való manőverezést, sőt lépcsőn vagy tömegközlekedési eszközre is hátfájás nélkül felvihetőek.

A legtöbb kisbaba már 6 hónaposan nagyon élvezi az előre néző utazást, másoknál később jön el ez a fajta önállósulás, hiszen addig örül, ha anya látótávolságban marad. Az esernyőre csukható babakocsi csak akkor használható, ha már egyedül fel tud ülni, a fejét és nyakát képes egyedül tartani, ezáltal nem áll fenn annak a veszélye, hogy az érzékeny gerince megerőltetésnek van kitéve, netán sérülhet. Vannak olyan babakocsik ebben a kategóriában is, aminek egyáltalán nem dönthető az ülése, az ilyen modellt nem ajánlják, mert még egy nagyobb gyerkőc is szívesen pihen néha egy-egy hosszúra nyúlt séta közben. Az esernyőre csukható babakocsik felszereltségnél fontos a 3 vagy 5 pontos biztonsági öv, ez mindig legyen szabályosan bekötve, így a babakocsiban megfelelő marad a súlypont, és a könnyű súlya ellenére sem tud felborulni a babakocsi.