Látványos fiatalodás akár 20 perc alatt Profhilo kezeléssel

A hyaluronsav készítményeket előszeretettel alkalmazzák azon orvosesztétikai, esztétikai és kozmetológiai kezeléseknél, ahol a bőr fiatalítása, ránctalanítása, feszesítése, hidratálása és újramodellezése a cél. Ennek köszönhetően született meg a Profhilo kezelés is, amely során az arcon oldalanként 5-5 pontba kerül befecskendezésre a készítmény, így tökéletesen eloszlik a bőrben.
A Profhilo kezelés bioesztétikai pontjai
Az orvosesztétikai kezeléseknél gyakori a BAP kijelölése, vagyis meghatározott számú bioesztétikai pontokba kerül beadásra a készítmény. Ez a Profhilo kezelés esetében oldalanként 5 pontot jelent, konrétabban a szem alatt, a nazolabiális részen, az állon, a fül mellett, valamint az állkapocs tövében. Ennek lényege, hogy a hyaluronsav egyenletesen tud eloszlani a szövetekben, így egyformán képes kifejteni újramodellező hatását. Már az első alkalmat követően látványos a bőr minőségének javulása, a hatásfokozás érdekében pedig mindössze két kezelés elegendő.
A bioesztétikai pontok meghatározása mindig a kezelni kívánt testrésztől függ, ezért a jól bevált 5 pontos BAP az arcra értendő. Természetesen más területek feszesítésére is kiválóan alkalmazható, gyakori például a nyak, a dekoltázs, a karok és kézfejek, a térdek vagy éppen a has ellátása is.
Az előre töltött fecskendők 64 mg-nyi stabilizált, 100%-os tisztaságú hyaluronsavat tartalmaznak, ami igen magas a hasonló készítményekhez képest. Szabadalmaztatott technológiája olyannyira megbízható és hatékony, hogy ennek szavazták meg a legbiztonságosabb kezelőanyag címet.
A megereszkedett bőr remodellálása
A Profhilo kezelés kifejezetten a petyhüdt, laza, megereszkedett és rugalmasságát vesztett bőr újramodellezésére lett megalkotva úgy, hogy már az első alkalmat követően látható változást eredményezzen. A koncentrált hyaluronsavat egyenletesen eloszlatva a bőr alatt, az anyag egyszerre fogja megemelni az arcot, alátámasztva a bemélyedéseket és ráncokat. Segít helyreállítani a rugalmas rostos szöveteket, ahol önmagában is rugalmasságot biztosít, emellett pedig hidratátorként működik. A bőr feltöltésével a petyhüdtség csökken, a megemelt területen helyreáll a mikrokeringés és fokozódik a kollagéntermelés, ami elengedhetetlen a rugalmasság megőrzésében.
A remodellálás lehetőséget nyújt arra, hogy az arc visszanyerje eredeti vonalait, kontúrosabbá váljon, ezáltal pedig fiatalos megjelenést kölcsönözzön számára. Az első Profhilo kezelés után egy hónappal ajánlott egy ismétlő kúra a hatásfokozás érdekében, amely nem csak a finomabb ráncokat simítja ki, hanem a mélyebbekre is hatással van, a bőr textúrájának javítása mellett.
Az IdealMed Orvos-Esztétikai Centrumban nagy gyakorlattal és hozzáértő szakmai tudással végzik a remodellálást, így akár mindössze 20 perc alatt elvégezhető a kezelés. Az ebédszünetnyi fiatalítást követően ismertetik az utókezelés lépéseit, illetve javaslatokat kaphatunk, hogy mit tegyünk és mit ne tegyünk, ha szeretnénk, hogy a látványos javulás minél hosszabb ideig látható maradjon.